A Nagy Gatsby Film Kritika: Revizor - A Kritikai Portál.
Éppen ezért A nagy Gatsby nem más, mint egy kegyetlen vádirat az oly kedvesen andalító, ám Fitzgerald szerint ugyanannyira pusztító nosztalgia ellen. És ezt Luhrmann filmje remekül meg tudja jeleníteni: a jazzel és charlestonnal teli 20-as évek, az amerikai fogyasztói társadalom kialakulásának vonzónak tűnő csillogó világa úgy omlik össze a filmben, mint ahogy a 3D illúzió foszlik szét a kényelmetlen szemüveg levételével. "Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén mindig a múltba érkezzünk. " - hangzik a regény utolsó mondata. Egy Gatsby-adaptációtól nem is várhatunk többet, mint hogy ez a mondat ugyanolyan erősen megérintsen, mint olvasáskor. Ez most sikerült. rendezte: Baz Luhrmann, Írta: F. Scott Fitzgerald, Forgatóköny: Baz Luhrmann, Craig Pearce, Zeneszerző: Craig Armstrong, Operatőr: Simon Duggan, Producer: Lucy Fisher, Catherine Knapman, Baz Luhrmann, Catherine Martin, Douglas Wick, Vágó: Jason Ballantine, Jonathan Redmond, Matt Villa, Szereplők: Leonardo DiCaprio, Carey Mulligan, Tobey Maguire, Isla Fischer, Joel Edgerton, Amitabh Bachchan, Jason Clarke, Callan McAuliffe, Schneider Zoltán
Teljes
- A nagy gatsby film kritika
- Lenyűgöző varázslat az önző szerelemről
- A nagy gatsby film kritika film
- 12 heti hatos lottó számok yeremenyek
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek. A könyvklasszikusból még sosem készítettek igazán jó filmet. Igazán jót most sem, de A nagy Gatsby új filmváltozata még így is szerethető mozi. Ha azt mondom, Baz Luhrmann, mindenkinek egy végtelenített videoklip jut eszébe, amelyben valamilyen tetszőleges régi korban tetszőleges emberek tetszőleges jelenkori slágerekre járnak tetszőleges táncokat. Luhrmann borzasztóan ért a konfettidobáláshoz, de mivel a Moulin Rouge után egyáltalán nem jött be a számítása az Ausztrália című, két filmnek is beillő egy filmnek látszó tárggyal, megtalálta magának azt az alapanyagot, amelyből ha csak részben is, de megrendezheti megint a Moulin Rouge -t. És majdnem tökéletesen bejött a számítása. Csak majdnem, mert a már-már szokásosnak tekinthető nagy váltás után ezúttal eltűnik a varázslat. A csillogás mellé menetrendszerűen jön a dráma, egy totálisan más, búskomor hangulat, és innentől, ahogyan az a mester többi filmjéből már ismerős, erősen lutriszerű, hogy működik-e majd az új irány avagy sem.
Ő alakítja azt a titokzatos és szupergazdag playboyt, akinek a személye lázban tartja a '20-as évek elején New Yorkot: hatalmas partikat ad a pompás kastélyában, mindenféle egymásnak ellentmondó történetek keringenek róla és a múltjáról - de igazából senki sem tudja, hogy pontosan ki ő, és mik a céljai. Egyetlen barát, a film elbeszélője, kerül közel hozzá, egyedül ő ismeri meg igazából - és ezt is csak a véletlennek köszönheti, mert épp a szomszédságába költözik, és épp az unokatestvére annak a nőnek, akibe Gatsby halálosan és örökre szerelmes. Mert ez az (egyik) titka: minden tettét egy egykori, tragikusan félbeszakadt szerelem irányítja, amelyet ő pontosan onnan akar folytatni, ahol elvesztette, és amelynek beteljesülését összeköti magában az általa elképzelt sikeres élet képével - nála keményebben pedig senki sem képes küzdeni azért, hogy sikeres legyen az élete. Ily módon hiába szívfacsaró és heroikus Gatsby szerelme, egyben önző is, hisz a saját, és nem a szeretett lény személyiségével kapcsolja igazából össze.